Tudod-e miért nem ért a vadgalamb a fészekcsináláshoz, miért rak olyan hitvány fészket, mely csak néhány szál száraz ágból van összetákolva? 
Elmondom én. 
A vadgalamb a szarkát kérte meg, hogy tanítsa meg őt a fészekrakásra, mert ebben a szarka igen nagy mester, s olyan fészket tud csinálni, hogy ahhoz a héja ölyű hozzá nem ér. A szarka szívesen elvállalta a tanítást, s fészekrakás közben, míg egy-egy gallyat helyére illesztett, mindig mondogatta a maga módján: 
– Csak így, csak úgy! Csak így, csak úgy! 
A vadgalamb erre mindig azt felelte: 
– Túdom, túdom, túdom! 
A szarka elhallgatta azt egy darabig, de utoljára megharagudott. 
– Ha tudod, csináld! – s otthagyta a fészket fele munkájában. 
A vadgalamb aztán azóta sem tudott ebből a mesterségből többet megtanulni. 

Szerző: batman1971  2013.01.18. 17:31 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt. 
Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány. 
Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra. 
– Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt? . mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap. 
Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára. 
– Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt! 
Ez is odaragadt; megint elkezdte a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén asszony. 
Jött arra megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból, mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa. 
Megint jött egy takács egy csomó vászonnal, rávágott a paripa farára. 
– Ejnye, be szép paripa ez! . Azzal ez is odaragadt. Elkezdte a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán a pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács. 
Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra. 
– Mit bámul itt, komámuram? 
Ez is odaragadt. Csak elkezdte a pásztor: 
– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga. 
Amint így terelgette őket előre, arra ment a király a szomorú lányával. A királykisasszony, amint azt a furcsaságot meglátta, olyan jóízűt nevetett, hogy majd eldűlt bele. 
A király is, amint meglátta, magához hívatta a pásztort, neki adta fele királyságát meg a szép leányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Szerző: batman1971  2013.01.17. 17:30 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szépleánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ő ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hogy aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet.
– No leányom . mondta a leányának ., kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. 
A leány még megörült neki, ahelyett hogy megszontyorodott volna rajta. 
– Jó lesz biz az, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram. 
A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni . mikor az ő leányával beszél ., hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt. 
Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek, grófok, nagy süvegű tótok, de egyik se tudott kettőt se szólani a kisasszonyhoz. 
Meghallotta azt három sváb fiú is, ők is elindultak, hogy megpróbálják, mire mennek. Ha nyernek, jó lesz; ha nem nyernek, se káruk, se hasznuk benne. A legkisebb fiú eszelős volt, a bátyjai el se akarták vinni. 
– Ne is gyere te, Jankó, úgyse lesz az a kisasszony a tied. 
– Csak azért is elmegyek, majd ott megválik, hány zsákkal telik, kié lesz a királykisasszony! 
Mentek, aztán mendegéltek, a két bátyja már nagyon elhagyta Jankót, mert az akármit látott úton-útfélen, mindent felszedett. Egyszer talált egy tojást; elkezd kiabálni a bátyjai után: 
– Gyertek csak, hé! Mit találtam! 
A két bátyja azt gondolta, hogy legalábbis egy véka aranyat-ezüstöt talált, visszaszaladtak nagy lóhalálába, hát látják a tojást. No hiszen nekiestek Jankónak, úgy elverték, mint a kétfenekű dobot, azután otthagyták. Jankó is feltápászkodott, eltette a tojást, ment utánok. Kevés idő múlva megint talált egy rossz szeget, megint elkezdett kiabálni: 
– Hát most mit találtam, gyertek csak! 
Azok megint visszaszaladtak, hogy isten tudja, mit talált, mit nem Jankó! Hát látják a rossz szeget, no ezért megint jól helybehagyták. Jankó eltette a szeget is. Harmadszor még talált egy rakás ganéjt, akkor is kiabált, de rá se hederítettek. Jankó eltette azt is a sipkájába. Ment aztán a bátyjai után, de azok már úgy elhagyták, hogy mire a palotához ért, azok már visszafelé jöttek nagy szomorúan. 
– Ne is menj te oda be, úgyse lesz az a tied . mondták Jankónak. 
– Már mért ne lehetne az az enyim? 
– Csak. Nincs hozzávaló eszed. 
– Hm! Csaknak zsák kel, papnak ágy kell. Azért is megmutatom, hogy az enyim lesz! 
– Nem éred meg hajasan, kopaszon is bajosan. 
De Jankó csak bement. Mindjárt beszédbe eredt a kisasszonnyal: 
– De piros a kisasszony! 
– Tűz ég ám bennem! 
– Itt egy tojás, süssük meg nála. 
– Lyukas ám a serpenyő! 
– Itt egy szeg, foltozzuk be vele. 
– Igen biz a ganéjt! 
– Az is van itt egy sipkával! 
No, erre a kisasszony egy szót se tudott szólani, hozzá kellett neki menni a bolondhoz. 
Másnap megesküdtek, nagy lakodalmat tartottak, máig is élnek, ha meg nem haltak.

Szerző: batman1971  2013.01.16. 17:29 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. 
Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba. 
Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. 
Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre. 

Szerző: batman1971  2013.01.15. 17:28 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: 
– Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! 
A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. 
– Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. 
Elment az egér a tehénhez. 
– Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. 
– Nem adok addig . mondja a tehén ., míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. 
Elment a kis egér a kaszáshoz. 
– Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. 
– Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. 
Elment a kis egér a sütőhöz. 
– Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. 
– Nem adok addig . mondja a sütő ., míg nekem a disznótól szalonnát nem hozol. 
Elment a kis egér a disznóhoz. 
– Disznó, adj nekem szalonnát, szalonnát viszem sütőnek, sütő ad nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. 
– Nem adok addig . mondja a disznó ., míg nekem fától makkot nem hozol. 
Elment a kis egér a fához. Amint ott nézeget fel keservesen, hogy mi módon kellene onnan makkot hozni le, hirtelen egy szem makk leesett, a kis egérnek a fejére esett, úgy megütötte, hogy mindjárt megdöglött bele. 
Ha a kis egér meg nem döglött volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.

Szerző: batman1971  2013.01.14. 17:27 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kismadár. Ez a kismadár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra. 
– Kis kóró, ringass engemet. 
– Nem ringatom biz én senki kismadarát! 
A kismadár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét! 
– Kecske, rágd el a kórót! 
Kecske nem ment kórórágni, a kóró mégsem ringatta a kismadarat. Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy farkast. 
– Farkas, edd meg a kecskét! 
Farkas nem ment kecskeenni, kecske nem ment kórórágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy falut. 
– Falu, kergesd el a farkast! 
Falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy tüzet. 
– Tűz, égesd meg a falut! 
Tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy vizet. 
– Víz, oltsd el a tüzet! 
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy bikát. 
– Bika, idd fel a vizet! 
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy furkót. 
– Furkó, üsd agyon a bikát! 
Furkó nem ment bika ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy férget. 
– Féreg, fúrd ki a furkót! 
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu égetni, falu nem ment farkas kergetni, farkas nem ment kecske enni, kecske nem ment kóró rágni, kóró mégsem ringatta a kismadarat. 
Megint ment, mendegélt a kismadár, talált egy kakast. 
– Kakas, kapd fel a férget! 
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót, a kóró bezzeg ringatta a kismadarat. 
Ha még akkor sem ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Szerző: batman1971  2013.01.13. 17:25 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Volt a világon egy kismalac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magában, odamegy egy nagy ordas farkas, beszól az ajtón: 
– Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom. 
– Nem eresztelek biz én, mert megeszel. 
– Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. 
A kismalac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz. 
Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas: 
– Ugyan, kedves kismalackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is. 
A kismalac beeresztette azt is. De a farkas azzal sem érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott: 
– Kedves kismalackám, ereszd be a két első lábam is. . A kismalac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt: 
– Édes-kedves kismalackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal sem nyúlok hozzád. 
Erre a kismalac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kismalac sem volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tűzről a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szőrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kiódzott a zsák szája. Kibújt belőle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kismalacot. 
Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején. Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévők legyenek? Mi módon fogják meg a kismalacot? Mert egyik sem tudott a fára felmászni. Nagy sokára aztán arra határozták, hogy egymás hátára állanak mindnyájan, mint a lédeci birákok, úgy aztán a legfelső majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az ő hátán volt. 
Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kismalac hirtelen elkiáltotta magát: 
"Forró vizet a kopasznak!" 
A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sosem látták többet. 
A kismalac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a házatájékának a farkasok.

Szerző: batman1971  2013.01.12. 17:24 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény másodmagával háztűznézni. 
Mindjárt kínálták őket tyúkkal, kaláccsal. Borért is leküldte az ember a leányát a pincébe. Lement a leány, elkezdte vigyázni, hogy melyik a legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja; amint ott vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő a pince egyik oldalához támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a háztűznézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kisfia, annak ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kisfiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kisfiút agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány úgyannyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt. 
Már odafönt nem győzték várni; leküldte hát az ember a feleségét is: 
– Ugyan, anyjuk, eredj le már, nézd meg, mit csinál az a leány ennyi ideig abban a pincében. Tán a bort folyatta el, azért nem mer feljönni. 
Lement az asszony, látja, hogy ott sír a leánya az ászokon. 
– Hát téged mi lelt, hogy oly keservesen sírdogálsz? 
– Hogyne sírnék, édesanyám, mikor így meg így elgondoltam jövendőbeli állapotomat. – Azzal elbeszélte, hogy mit gondolt hát el. Az asszony, amint ezt meghallotta, leült a lánya mellé, ő is rákezdte a sírást. 
Nagyon megharagudott már odafönt a gazda, nem állhatta meg káromkodás nélkül.
– Ejnye szedte-vette, már bizonyosan a bort folyatták el! Elmegyek, megnézem, hová vesztek. 
Lement az ember is, még akkor is ott zokogtak azok egymás mellett, az ember sehogy se tudta elgondolni, hogy mi bajok akadt. 
– Hát ti mit sírtok-rítok? Mi bajotok esett ilyen hirtelen?! 
– Jaj, kedves apjukom, hogyne sírnánk-rínánk – felelt rá az asszony –, mikor milyen szomorú dolog jutott az eszünkbe! 
Itt elbeszéltek neki mindent, úgyannyira elkeserítették, hogy az is közibük ült, segített nekik a sírásban. 
A kérő se győzte őket tovább várni, kapta magát, lement utánok a pincébe. Sose tudta mire vélni, mikor meglátta őket, hogy mit sirathatnak olyan keservesen. Kérdezi aztán tőlök, azok elbeszélték neki. A kérő, csak kicsibe múlt, hogy hanyatt nem vágta magát, olyan jóízűt nevetett. 
– No – azt mondja –, még ilyen bolond embereket nem láttam. Hanem most elindulok, addig megyek, míg három ilyen bolondra nem akadok, mint kendtek hárman, ha aztán akadnék, akkor visszajövök, elveszem a kendtek leányát, ha az Isten is úgy akarja. 
Elindult a legény, azokat otthagyta a pincében, hogy sírjanak, amíg nekik tetszik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, talált egy embert, aki egy nagy rakás diót vasvillával akart a padlásra felhányni, közelebb megy hozzá, megszólítja:
– Hát kend, atyafi, mit csinál azzal a dióval? 
– Én bizony nagy munkában vagyok. Már fél esztendő óta mindig hányom ezt a diót, de sehogy se tudom fölhányni, szegény ember vagyok, de adnék annak az embernek száz forintot, aki valami módon felszállítaná. 
– No hát majd felszállítom én – mondja a kérő. Azzal elővett egy vékát, félóra alatt mind felhordta a diót. Mindjárt megkapta a száz forintot, továbbment vele. 
„No – gondolta magában –, akadtam már egy bolondra.” 
Megint ment, mendegélt, talált egy embert. Csak nézte, csak nézte, hogy mit csinál. De sehogy se tudta eltalálni. A kezében volt egy teknő, azzal hol kiszaladt, hol be egy olyan házba, amelyiknek nem volt ablaka, csak egy kis lyukforma ajtója; odamegy hozzá, megszólítja: 
– Jó napot adjon Isten, földi! Hát miben fáradozik kend? 
– Fogadj Isten, atyafi! Hát biz én a tavasszal lesz egy esztendeje, hogy ezt a házat csináltattam, nem tudom, miféle istencsudája, hogy olyan sötét, csak elnézem, hogy a másé milyen világos, pedig semmit se csinál neki; én meg, mióta készen van, mindig azt csinálom, hogy hordom bele a világosságot teknővel, látja kend, most is abban munkálkodom; de adnék is száz forintot annak az embernek, aki világossá tudná tenni. 
– No, majd világossá teszem én – mondja rá a legény. Elővett egy fejszét, vágott a házon két ablakot, az ajtót is nagyobbra vette, mindjárt világos lett a ház. A legény megkapta itt is a száz forintot, azzal ezt is otthagyta. 
„No – gondolta magában –, akadtam már második bolondra is.” 
Megint mendegélt, talált egy asszonyt, aki a kiscsirkéit erővel dugdosta volna egy kotló alá. Megszólítja a legény: 
– Hát kend, nénémasszony, mit csinál? 
– Biz én, öcsém, ezeket a csirkéket dugdosnám a kotló alá, mert attól félek, hogyha szerteszéjjel szaladgálnak, elkapja valamelyiket a héja, de sehogy se tudom aládugni, mert ha egyik felől bedugom, a másik felől kibúvik. Adnék is száz forintot annak az embernek, aki jó tanácsot tudna adni, hogy mitévő legyek velök. 
– Én megmondom, nénémasszony, sose dugdossa kend azokat a csirkéket a kotló alá, majd ha a kotló héját lát, dugdosás nélkül is maga alá veszi őket. 
Az asszony nagyon megörült a jó tanácsnak, mindjárt odaadta a legénynek a száz forintot. Az is megörült neki, mindjárt visszaindult. 
„No, hála Istennek – gondolta magában –, megtaláltam mind a három bolondot.” 
Mihelyt hazaért, mindjárt elkendőzte a leányt, két hét múlva a lakodalmat is megtartották. Többet aztán nem is hallottam felőlök, csak annyit, hogy lett nekik egy kisfiúk, vettek is neki ködmönt, hanem azért a káposztáskő nem ütötte agyon. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

Szerző: batman1971  2013.01.11. 17:23 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki: 
– Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat. 
– Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. 
De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kis kakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni: 
– Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! 
A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta: 
– Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! 
Megharagudott erre a török császár. 
– Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd bele a kútba. 
A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban: 
– Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! . Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. 
A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába. 
– Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom. 
Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának: 
– Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe. 
A szolgáló megint megfogta a kis kakast, s az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi: 
– Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! 
Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba. 
– Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! 
Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.
– Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd bele a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak. 
A szolgáló belevetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas: 
– Szídd fel begyem a darázst; szídd fel begyem a darázst! 
Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába. 
– Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! 
Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele. 
– Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe. 
Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe. 
Akkor a kis kakas megint csak elkezdi: 
– Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát! 
A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár. 
– Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját. 
Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga nótáját: 
– Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt! . Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.

Szerző: batman1971  2013.01.10. 17:22 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. 
Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett a szegény asszony, felküldte a legöregebb leányát a padlásra: 
– Eredj leányom, hozd le azt a kis gömböcöt, főzzük meg. 
Felment a legöregebbik leány érte; amint le akarta vágni, elkiáltotta magát a kis gömböc: .Hamm, bekaplak!. . azzal bekapta. Már odalent nem győzték várni. Felküldte a szegény asszony a középső leányát: 
– Eredj már, leányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig. 
Felment a középső leány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc megint elkiáltotta magát: .Hamm, téged is bekaplak!. . azzal bekapta ezt is. Már odalent sehogy se tudták elgondolni, hogy mért nem jön az a két leány, felküldte hát a szegény asszony a legkisebb leányát is: 
– Ugyan, leányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd. Aztán hozzátok le azt a gömböcöt valahára. 
Felment a legkisebb leány is, de ezt is csak elnyelte a gömböc. Már a két öreg sehogy se tudta mire vélni a dolgot. 
– No, apjuk . mondja a szegény asszony ., már látom, magamnak kell felmennem. Azok most bizonyosan az aszalt meggyet eszik. 
Felment a szegény asszony, kereste a leányait, hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt, de a gömböc ezt is bekapta. A szegény ember csak várta, csak várta őket, hogy nem jöttek, gondolta, tán valami baj van, felment ez is. Amint közel ment a kis gömböchöz, ez elkiáltotta magát: .Hamm, téged is bekaplak!. Azzal bekapta ezt is, de a rossz kócmadzag már az öt embert nem bírta meg, leszakadt a kis gömböc. Elkezdett görögni, görgött-görgött, a padlás grádicsán is legörgött, kiment egyenesen az utcára. Éppen ott ment el egy csomó kaszás, jött haza a mezőről, a kis gömböc azokra is rákiáltott: .Hamm, titeket is bekaplak!. Azzal bekapta ezeket is. Megint csak görgött odább; előtalált egy regement katonát, azokra is rákiáltott: .Hamm, titeket is bekaplak!. Azzal bekapta ezeket is. 
Megint csak görgött odább, egyszer csak egy hídra ért, amely alól a víz egészen ki volt száradva, éppen akkor ment arra egy hintó, a kis gömböc félre akart előle ugrani, hogy el ne tapossa, de leesett a hídról, kirepedt az oldala, kiömlött belőle a sok ember, ki-ki a maga dolgára ment, a kis gömböc meg ott maradt kirepedve. 
Ha a kis gömböc ki nem repedt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Szerző: batman1971  2013.01.09. 17:15 Szólj hozzá!

Címkék: Arany László